A “Pioneer Program” az INLOCK ügyfélbázisának egyik legfontosabb építőköve, ezen keresztül van lehetősége arra meglévő ügyfeleinknek, hogy meghívott ismerőseik után bizonyos jutalmakat kapjanak, ezáltal életre keltve az INLOCK hálózati hatását.

Az INLOCK “Prioneer Programja” nemrégiben töltötte be 2. születésnapját, így elmondható, hogy a platform egyik legöregebb szolgáltatása felett alaposan eljárt az idő. A Pioneer Program eredeti modellje egyértelműen az INLOCK peer-to-peer működésére épült, amit 2020 nyarán kivezettük a platformról és helyét átvette a Kamatozó Tárca szolgáltatás… melyhez többé kevésbé megpróbáltuk hozzáigazítani a meghívói programunkat is.

Maga a Pioneer Program azonban mára eléggé idejétmúlt lett, kizárólag a meghívót jutalmazza és azt…


Szépen haladunk az első féléves ütemtervvel… Lényegében mindent csinálunk, ami nem volt erre a félérve betervezve, cserébe pedig ami ide volt tervezve azok csúsznak.

“Do you want me to deprioritize my current reports until you advise me of a status upgrade?”

Ami most a fókusz:

  • bsc (Binance Smart Chain) full rollout
  • swap (light)
  • badge

Ezek közül kizárólag a badge volt eredetileg erre a félévre tervezve, de az élet már csak ilyen… Nézzük a konkrétumokat:

BSC full rollout

A Binance Smart Chart támogatás bevezetése kétségtelenül az idei év talán legjobb húzása volt. Lényegében vissza tudtuk csábítani a platformra a “kis összeggel kipróbálós” ügyfeleket, ami…


Magunk mögött hagytuk a 2020-as évet és ezzel együtt az INLOCK mint startup korai szárnypróbálgatásait is. Stabil szolgáltatást nyújtunk, amit ügyfelek ezrei használnak folyamatosan. Az idei év az első az INLOCK projekt történelmében, amit nem úgy kezdünk, hogy minden korábbi eredményünket ki akarjuk dobni az ablakon és nulláról akarjuk újraépíteni az egész rendszert. Megérett és stabillá vált a szolgáltatásunk. Itt az ideje, hogy előre tekintsünk és nagyot álmodjunk! Mi várható az elkövetkezendő bő másfél-két évben?

Aki csak rövid kivonatra vágyik, azoknak a lényeg címszavakban:

  • Retail fókusz: Badge rendszer és platformon belüli swap funkció!
  • Alszámlák bevezetése, számos speciális lehetőséggel, úgy mint…


Egy hete indult el az INLOCK Prime program, ami kapcsán számos kérdést kaptam az érintettekről. A kérdések egy része gyakran ismétlődik, így készítettem egy összefoglaló cikket ezekről:

Milyen témákban indíthatnak szavazást a Prime tagok?

Az előző cikkben már bemutattam a recovery proposal és emergency shutdown szavazási folyamatokat, ezek mellett a következő témákban indítható szavazás:

  • “consensus”: Itt a szavazási-, illetve a prime rendszer bizonyos paramétereit lehet módosítani. Ide értve: mennyi szavazat kell egy sikeres szavazáshoz, mekkora többség kell egy szavazás eredményéhez. Jelenleg egyébként mindkét érték 66%. Szintén ide tartozik még a pénzügyi ciklusok hossza, a Prime működéséhez szükséges ILK letét mennyisége és további egy tucatnyi paraméter. …

Minden startup esetén kritikus feladat a növekedés okozta nyomás kezelése. Nagyon sok olyan ma már ismert cég és szolgáltatás létezik, aminek a hátterében általában deszkamodellként összetákolt és szorgos munkával életben tartott folyamatok állnak.

Ezeken a bizonytalan alapokon minden technológiai startup képes idővel túl lépni, ha máskor nem, akkor legkésőbb az első olyan alkalomnál, amikor a tervező és fejlesztő csapat növekedése mellett egyszerűen már kifizetődőbb rendbe rakni az alapokat is, mint tovább tákolni azt.

Ám a technológiai alapok mellett legalább ennyire fontos, hogy egy vállalkozás hosszútávon fenntartható üzleti folyamatokra épüljön, ez kifejezetten igaz akkor, ha egy Fintech vállalkozásról beszélünk és különösen


Mobil appot fejlesztenél, vagy csak érdekel, hogy más hogyan csinálja, mik a lépések, buktatók, sajátosságok és érdekességek? Mi belevágtunk majd egy éve, itt az ideje, hogy megosszam a tapasztalatot, hátha másnak is hasznos lesz.

Akinek nem mondana semmit az INLOCK és hogy miként kapcsolódik a fintechhez, azoknak egy rövid gyorstalpaló: Az INLOCK egy stablecoin és kriptopénz alapú megtakarítási platform, ahol az ügyfelek kölcsönbe tudják adni fedezet és intézményi biztosítással védett eszközeiket, amikért akár évi 10%-os kamatot tudnak zsebre tenni. Ezen a ponton most ne mélyedjünk el az olyan kérdésekben, hogy mégis miért éri meg kölcsönadni Bitcoint vagy éppen USDC stablecoint…


Gyakran kapjuk meg ezt a kérdést mind supporton, mind pedig a közösségi csatornákon. Bár mi magunk is nagyon sok eszközt vetünk be, hogy az ügyfeleink a lehető legnagyobb biztonságban legyenek, de kétségtelenül tény, hogy etéren a legnagyobb feladat magára az ügyfélre hárul, hiszen végső soron ő rendelkezhet a saját eszközei felett.

Ami alapvetően hozzátartozik az ügyfél oldali védelemhez:

  • Az INLOCKtól soha nem kapsz olyan promóciós vagy egyéb értesítést, ami arra ösztönözte, hogy a hivatalos inlock.io címtől eltérő címen lépj be a web vagy mobil alkalamzásba. Mindig ellenőrizd, hogy a prod.inlock.io, webapp.inlock.io oldalakon próbálsz-e belépni, ha nem, akkor semmiképpen ne add…

Kaptam telegramon korábban egy ilyen kérést: “btw stabilcoin… Csaba valamikor régen ígérted hogy majd ha lesz időd ránézel a Reserve rights projectre, Nekem nagy a bizalmam benne”

Mivel valóban többedszerre került már elő a téma, ezért készítettem róla egy gyorselemzést, amit alább teszek közzé:

Anno megnéztem a projektet, de akkor még nagyon nem tűt bizalomgerjesztőnek. Most újra ránéztem és bár sokat nem változott a véleményem, de azért leírom röviden amit látok:

  • A projekt két coinból áll: RSV és RSR. RSV lenne a stablecoin, az RSR pedig a stabilizáló coin. Mindkét token ki van már adva ERC20-on.
  • A stablecoin (RSV) érdekessége…

Az elsők között bejelentett hazai gazdasági kisegítőcsomag egyik legfontosabb eleme volt, hogy a vállalkozások mellett a magánszemélyek hiteleinek törlesztése is felfüggesztésre kerül az év végéig. A bankok lehetőséget adnak arra, hogy ügyfeleik a moratórium ellenére mégis kérjék, hogy törleszthessenek ezen időszak alatt is. Fontos tisztázni, hogy atörlesztési moratórium azoknak szól, akik rászorulnak. Mindenki másnak ez alapvetően rossz, sőt katasztrófa lehet.

Kiknek érdemes ezzel élni:

  • Vállalkozások, akik a kialakult gazdasági helyzet miatt átmeneti likviditási gondokkal fognak küzdeni, mert a para miatt az ügyfeleik fizetési hajlandósága romlik. Ez tipikusan az ellátási lánc köztes szereplőit érintheti erősen. …

Bár mindenki válságot kiabál évek óta, akinek a gazdasági tisztánlátása erősebb egy teknősnél… ennek ellenére most mégis tökéletes “alibit” szolgáltat a koronavírus mindarra ami történt. Ezzel azt az egyébként teljesen téves képet mutatva, hogy ez most csak egy kis gyengélkedés ami akár gyorsan helyre is állhat, ha pl. az időjárás kedvezően hat a vírus visszaszorulására. Pedig valójában a koronavírus maximum csak katalizátor lehett mindarra ami most történt. Már évek óta csak a lendület és a pozitív kommunikáció (avagy a propaganda) hajtja a növekvő árfolyamokat, aminek illúzióját csak időnként töri meg egy-egy kósza “recesszió” gondolat.

A modern tőkepiaci gazdaság egyik legnagyobb…

Csaba Csabai

A blogger mindenhol blogger. Gyakran előfordul, hogy telegramon olyan kis esszéket írok, amiket érdemes lenne publikálni, de nincs időm kifejtőst írni…

Get the Medium app

A button that says 'Download on the App Store', and if clicked it will lead you to the iOS App store
A button that says 'Get it on, Google Play', and if clicked it will lead you to the Google Play store